1. fejezet

Sziasztok lányok! Kedves kis olvasóink:) Léda barátnőmmel fantasztikus ötletünk támadt - salalalla egy újabb blog! Itt is van az első fejezet, amit nagyon remélünk, hogy elnyeri majd a tetszéseteket! Szeretnénk minél több követőt és KOMMENTET kapni. Ez nagyon fontos nekünk, mert segít minket a további írásban és munkában. Hát akkor nem is dumálnék tovább.... Lássuk a medvét:P

 Lori Lowe és Tess Clearwater busza beérkezett a londoni Knightsbride Buszpályaudvarra.

Persze már többször is jártak a fővárosban, de csak a családjaikkal vagy az osztályukkal, egyfajta turistaként. Most mindez pont fordítva történik: fél évig itt fognak élni, a szüleik nélkül, teljesen önállóan - végre szabadon!

 Lori kótyagosan felemelte a fejét az ülés puha háttámlájából, és az alvás közben szájába ragadt mézszőke hajszálait kisöpörte az arcából. Eközben Tess összegyűrte a utazásra hozott chipses zacskókat és begyömöszölte az ölében heverő sporttáskájába.

  A lányok több mint négyórás buszút után értek be a végállomásra, és ezidő alatt igencsak elgémberedtek a végtagjaik.

   - Keressünk egy Mekit! - nyújtózkodott ásítva Lori.

   - Én akár egy utcai hotdogosnál is kajálnék, mert már kilyukad a gyomrom - mosolygott Tess.

   - Szerinted a családnál lesz vacsi? - kérdezte a barátnője, miközben a karján csörgő karkötőit forgatta.

   - Biztos - bólintott Tess, és kihalászott egy gyűrött papírt a táskája oldalzsebéből. - Végülis fél évig náluk fogunk dolgozni...meg elég pénzesnek tűnnek!

 Lori kajánul elvigyorodott és kikapta a lapot barátnője kezéből. Összeráncolta a szemöldökét, miközben olvasta a leírtakat. - Te tudod, hogy lehet innen eljutni a Grosvenor Gardens-be?

   - Passz - tárta szét a karjait Tess. - De mire jó a taxi?

   - Máris elköltjük az összes hozott pénzünket? Ezaaaz! - nevetett fel Lori, összébb húzva magán a szürke pulcsiját.

   - Hat hónapig egyfolytában keresni fogunk! - mosolygott a barátnője. - Annyira... áááh!... szabadság, boldogság, buli...! - csattant fel  Tess.

 Lori is elvigyorodott, miközben felbontott egy csomag színes Haribo gumimacit.

A két lány az Anglia nyugati részén fekvő Cumbria megyei Keswick nevű kisvárosból származott, ami a maga néhány ezer lakosával és a körülölelő vadregényes hegyekkel igencsak távol állt a többmilliós lakosú, nyüzsgő Londontól.

  Tess és Lori néhány hete érettségiztek le a városka egyetlen középiskolájában, és úgy döntöttek, hogy a barátnőikkel ellentétben nem akarnak még egyszer ennyit tanulni az egyetemi felvételikhez, hanem inkább halasztanak egy évet, és elmennek dolgozni (mondjuk bébiszitterkedni) Londonba, keresni egy kis pénzt.

 Néhány hétig tartó e-mailezés után megtalálták a tökéletes családot: a Hooterton-famíliát.

Az apának építkezési vállalata volt, ezért London legelőkellőbb negyedében, Mayfairben éltek egy hatalmas házban. Az anya műkereskedőként dolgozott, ebből a lányok arra következtettek, hogy igazi sznob lehet. A levelezés közben kiderült, hogy egy tizenhét éves lányuk, valamint az öt és a három éves fiaik alkotják a család gyerekeinek részét.

 Az elküldött fényképek alapján nyugis, jólnevelt kékvérű családnak látszottak, ráadásul igencsak vonzó bért fizettek, aminek nehezen lehetett volna ellenállni.

  

A busz csikorgó fékezéssel állt meg, ami felébresztette a barátnőket az álmodozásból.

 Lepakolták a teletömött bőröndjeiket - minden ruhájuk, sminkcuccuk, cipőjük és egyéb cuccaik a csomagokban lapultak.

 Elsőként Tess lépett le, a telitalpú szandálja egyből csurom víz lett, ahogy az aszfaltra ért - az eget ugyanis sűrű felhők takarták és zuhogott, mintha dézsából öntötték volna. Felhúzta a halványkék pulóverének kapucniját, bár sejtette, hogy mire kifognak egy taxit, teljesen el fog ázni a gesztenyebarna hajtöveitől kezdve a csőfarmerje aljáig.

   - Itt még az eső is jobb, mint otthon! - nézett fel az égre lelkesen grimaszolva Lori, aki a fekete sarujában tipegett le a busz lépcsőiről.

  Bemenekültek a buszmegálló fedett műanyag teteje alá, és egymás mellé sorakoztatták a bőröndjeiket.

   - Remélem azért nem áznak tropára a cuccaink. Belehalnék, ha vizes lenne a tangám - hülyéskedett Tess.

 Lori felnevetett és átölelte a barátnőjét (ehhez egy kicsit nyújtózkodnia kellett, mivel Tess kábé hét centivel magasabb volt nála - pláne nyolc centis platform szalmatalpúban!

   - Annyira jó-jó-jóóó! - dalolta Lori hamisan, mire Tess elröhögte magát. - Végre London, egyedül, felügyelet nélkül, lalala!!!

   - Csak te és én, és a pasik! - kacagta a barátnője.

   - Számból vetted ki a szót!

 A sok közös emléken, bulin és együtt átélt őrültségen kívül az is összekötötte a lányokat, hogy még mindketten keresték az igazit, és nem is volt eddig igazán komoly kapcsolatuk. Legalábbis azokat az otthoni kavarásokat a suli menőivel nem igazán lehetne szerelemnek nevezni.

 Londonba érkezésük egy igazán nagy döntés az életükben, és mindketten jól tudták, hogy ez a hozzátartozóktól távol töltött hat hónap mindkettejük életére nézve meghatározó lesz.

  Mikor egy taxi megállt a megállóhoz közel, a két csajszi úgy rohant, mintha valaki üldözné őket. A bőröndjeik kerekei szinte lerepültek, és Tess erősen tartott attól, hogy kimegy a bokája a magas telitalpújában. Mielőtt egy idős néni lestoppolhatta volna a kocsit, Lori bevágódott a hátsóülésre, Tess pedig utána. A rengeteg felpúpozott poggyásztól szinte alig fértek el, de csak nevettek.

 A sofőr kicsit megilletődve és értetlenkedve bámult rájuk a visszapillantó-tükörből.

   - Hová? - érdeklődött.

   - Mayfair, Grosvenor Gardens 25 - mondták ki egyszerre, majd nevetésben törtek ki. 

Igazából ők sem tudták volna megmagyarázni, mi olyan vicces - de valahogy megmagyarázhatatlan és kiolthatatlan jókedv és pozitív gondolatok uralkodtak rajtuk.

   - Újak a városban? - érdeklődött a vezető.

   - Igen! Mától itt dolgozunk - újságolta büszkélkedve Lori.

   - Remek - jelentette ki a sofőr kifejezéstelen arccal.

   - Bébiszitterek leszünk - tette hozzá Tess.

   - Remek. Nekem is van három porontyom, vigyázhatnának rájuk is! - mondta, majd saját magán kuncogni kezdett.

 A barátnők értetlenül összenéztek, majd megint röhögni kezdtek.

   - Ha maga mondja...

Miközben valami nyávogó tinisztár recsegett a rádióból, elsuhantak a nyirkos, ázott utak mentén. A lányok próbáltál memorizálni az utcákat, megfigyelni, hogy a sötét téglaépületek a KFC előtt helyezkednek el, hogy a sarkon álló piros telefonfülke a Faradays Museum után következik, vagy hogy a Hyde Park előtt egy szépen ápolt fasor áll - de annyi minden: a rengeteg autó, a sok ember, a látnivalók elvonták a figyelmüket a városrész feltérképezéséről.

  Körülbelül tizenöt perc kocsikázás után az autó egy gyönyörű, viktoriánus házakkal, szépen ápolt gyeppel, formára metszett díszfákkal és kovácsoltvas kerítésekkel beépített utcában állt meg egy hatalmas viaszfehér, szinte már kastély-méretű villa előtt.

   - Itt volnánk. Mayfair, Grosvenor Garden 25.

 Tess és Lori szó szerint leesett állal bámult ki a maszatos autóablakon.

   - Ez... ez olyan, mintha az MTV Cribsből lépett volna ki! - hüledezett Tess.

   - Hol vagy, Keira? - hülyéskedett Lori.

A taxis csak a bajsza alatt somolygott a reakciójukon. Hallotta a beszédükön, hogy nem londoniak, mert vidéki akcentussal beszéltek, ezért megértette, amiért elámultak a gyönyörű, fényűző épületeken.   - Segítsek kipakolni a cuccaitokat? - ajánlotta fel.

   - Nem szükséges, köszönjük! - hárította el Tess, és már pattant is ki az Opel ajtaján, két nagy fekete bőrpoggyásszal a kezében.

   - Viszlát, köszönjük a fuvart! - követte Lori vidáman.

  - Héé! És fizetni ki fog? - szólt utánuk a sofőr felháborodottan pödörgetve a kefebajszát.

   - Upsz, bocsánat - hebegte Lori, majd előkotort néhány gyűrött, régi királynők arcképével dídzített bankjegyet a koptatott farmerja hátsózsebéből és odanyújtotta a vezetőnek.
 Mikor az elhajtott, lerakták a bőröndjeiket maguk mellé a szépen kövezett járdára, és rábámultak a villára.
 Az aprólékosan megmunkált kovácsoltvas kerítés mögött fehér, ovális kavicsokkal felszórt út rejtőzött, mellette egyenletesen nyírt, smaragdzöld gyep húzódott.
 Egyszerű, elegáns fehérmárvány lépcső vezetett a sötétített üvegű, szürke ajtóig, melynek szélét két galambszürke zsalu határolta. Az üvegben berakások díszlettek. A földszinten két óriási, ugyanolyan részletesen elkészített, berakásos ablak helyezkedett el, mint az ajtó, csak körülbelül akkorák voltak, mint a ház oldalába épített garázsban terpeszkedő fekete Mercedes, amiről Lorinak az az érzése támadt, hogy golyóálló üvegből készült az ablaka. Ezenkívül még két szint tornyosult a házon, tehát összesen háromemeletes volt.
  - Helló, munkahely! Nem is tudom... olyan ócska és lepukkant, mi? - hülyült Tess, miközben megnyomta a réz kapucsengőt a kerítésen.
   - Szerinted itthon vannak?
   - Biztos. Elvégre csak fogadniuk kell minket!
Néhány csengetés után egy női hang szólt bele a csengőbe. - Ki az?
   - Öhh... jó napot, Tess Clearwater és Lori Lowe vagyunk,az...
   - Au pairek? - szakította félbe Tess-t egy hang.
   - Ööö... - a lány tanácstalanul meredt a barátnőjére. - Nem, a bébiszitterek.
A női hang felnevetett. - Az au pair egy francia szó, és gyerekfelügyelőt jelent - világosította fel a lányokat. - Nyitom a kaput.
 Tess a homlokára csapott, Lori pedig horkantásszerű kacajt hallatott.
   - A vidéki paraszt bemutatkozott - forgatta Tess a szemeit.
 Néhány másodpercig várniuk kellett a berregő hangra, amely a kapu kinyílását jelezte. Ezalatt az esőcseppek sötét pöttyöket festettek a ruháikra.
   - Ne aggódj, még senkit se öltek meg azért, mert nem tudott franciául! - nyugtatta a barátnője.
 Csomagjaikat maguk után húzva átsétáltak a zörgő murván, aztán felemelték a cuccaikkal teletömött bőröndöket, mikor a lépcsőn léptek felfelé.
   - Basszus... most kezdek izgulni! - vallotta be Lori, mikor már az ajtó előtt toporogtak. - Nem kenődött el a szemfestékem?
   - Csak egy kicsit. Na most már jó is! - Tess ledörzsölt egy fekete foltot barátnője kékeszöld szeme alól, majd elkezdte igazgatni a saját, gesztenyebarna haját. - És én? Remélem nem úgy nézek ki, mint egy őrült, aki most szabadult a diliházból!
   - Nyugi. Nyugi. Nyugi.
Mosolyt erőltettek az arcukra, pont mikor kinyílt az ajtó.
 Egy vékony, harmincas éveit taposó, de a szarkalábait leszámítva fiatalos nő nyitott ajtót. Egy egérszürke Chanel ceruzaszoknyát viselt hozzáillő blézerrel és egy egyszerű, tiszteletet parancsoló fekete Loubutin tűsarkút. Vállig érő jégszőke haja szigorú fürtökben lógott, a vékonyra szedett szemöldöke alól pedig úgy kémlelt a mandulavágású szemeivel, hogy a lányok kényelmetlenül érezték magukat, mintha még a ruhájuk alá is belátna.
   - Jó napot - nyújtott udvariasan kezet Tess Mikor a nő szépen ápolt, francia-manikűrözött körmeire pillantott, elszégyellte a saját tövig rágott, itt-ott lekopóban lévő barna lakkal kifestett körmeit. - Teresa Clearwater vagyok - mutatkozot be.
 Utálta a teljes nevét, de mégse merte Tessnek nevezni magát a hölgy előtt.
   - Lori Lowe - rázta meg Lori is az asszony kezét tisztelettudóan. A nőnek erős szorítása volt, és a lány simán el tudta képzelni róla, hogy összeroppantja az ő aprócska, csontos tenyerét.
   - Helló. Én Cynthia Riddle vagyok, és előre mondom, ne szólítsatok Mrs. Hooterton-nak - szögezte le a nő, miközben a kezét alig észrevehetően beletörölte a szoknyájába.
 A barátnők egy pillanatra egymásra néztek meredten. Ez a nő sem épp a legaranyszívűbb a világon, igencsak lenéző és túlságosan merev - vonták le a következtetést.
 De kit érdekel? Sokat fog fizetni!
   - Gyertek beljebb, megmutatom a házat! - tessékelte be őket Cynthia.